2026. február 26-án az esti szürkületben a debreceni Kölcsey Art Café falai közé költözött az irodalom. A KULTer.hu és a Fiatal Írók Szövetsége szervezésében a Vágott Méret-beszélgetéssorozat tizenkettedik estjének fókuszában Nyerges Gábor Ádám Vasgyúrók című, a Prae Kiadó gondozásában megjelent novelláskötete állt, ami köré olyan diskurzus épült, mely messze túlmutatott egy hagyományos könyvbemutató keretein. Az egybegyűltek nem csupán a kötet születéséről hallhattak, hanem átfogó látleletet kaptak a kortárs írói lét mindennapi nehézségeiről, a társadalmat átszövő propaganda hálójáról és a szerelmi líra esztétikai csapdáiról is.
Amikor az ember belépett a kávézóba ezen a hűvös február végi estén, azonnal érezhette azt a sajátos, egyszerre intellektuális és családias vibrálást, amely a megjelent közönséget áthatotta. A levegőben a frissen pörkölt kávé és a különféle teák illata keveredett, a háttérben halk kanálcsörrenések festették alá a várakozást. Ez a miliő tökéletes keretet adott egy olyan közvetlen és barátias beszélgetésnek, mely mentes volt minden akadémiai merevségtől.
A beszélgetés kezdetén a szervezők felhívták a figyelmet a háttérben zajló munkára, a helyszín támogató szerepére,
valamint felvillantották a soron következő események témáit is. Ezt követően Horváth Imre Olivér vette át a szót, aki értő és érzékeny kérdéseivel pillanatok alatt feloldotta a kezdeti feszültséget, így Nyerges Gábor Ádám nem egy száraz író-olvasó találkozó alanyaként, hanem egy igencsak önkritikus, nagyon is komoly alkotóként mutatkozhatott be a hallgatóságnak.
A diskurzus egyik legfontosabb, a jelenlévők számára leginkább húsbavágó és talán legemberibb szála a magánélet és az alkotómunka egyensúlyának kérdéskörét boncolgatta. Nyerges kendőzetlenül, illúziók nélkül vallott arról a mindennapi küzdelemről, amelyet a legtöbb kortárs magyar író kénytelen megvívni:
hogyan lehet minőségi szépirodalmat létrehozni úgy, hogy a nap nagy részét a kenyérkereső munka emészti fel?
Az író kifejtette, hogy a munka és a családi élet kötelezettségei mellett fennmaradó, úgynevezett „maradékidő” gyakran édeskevés a valódi elmélyüléshez. Ez a fragmentáltság, a folyamatos megszakítottság élménye pedig óhatatlanul rányomja a bélyegét a szövegek építésére, a struktúrák kialakítására is. Ezzel a felismeréssel egyfajta sorsközösséget vállalt a közönség, hiszen a „polgári” egzisztencia és a művészi ambíciók összeegyeztethetetlensége örökérvényű probléma. Az est során fény derült az író tudományos munkásságára is, amely segített árnyalni a róla kialakult képet.
Az ELTE doktoranduszaként Nyerges már befejezte disszertációját, melyet Orbán Ottó költészetéről írt.
Elmondása szerint Orbán nem csupán kutatási alany, munkássága nem csupán egy elemezhető életmű számára, hanem mély inspirációforrás is, amely jelentősen befolyásolta saját írói hangjának alakulását. Nyerges részletezte, hogy Orbán látásmódja – különösen annak ironikus távolságtartása és a nyelvvel való virtuóz játéka – mélyen beépült az ő alkotói eszköztárába is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ez az inspiráció nála nem szolgai másolást jelent, hanem sokkal inkább egyfajta szellemi párbeszédet a nagy előddel, ahol a hagyomány és a tehetség találkozik. A beszélgetés egy ponton pedagógiai és szociológiai irányt vett, érintve a kortárs irodalom tanításának égető kérdéseit.
Nyerges megfigyelései szerint a mai fiatalok gyakran ösztönösen ódzkodnak a kortárs szövegektől,
ami hatalmas kihívás elé állítja az oktatókat. A diskurzus rávilágított arra a feszültségre, amely a klasszikus kánon és a jelenkori irodalom között feszül. Egy olyan korban, ahol az olvasás élményének a digitális zajjal kell versenyeznie, a kortárs szépirodalom elismertsége gyakran lealacsonyodni látszik a „nagy klasszikusok” érinthetetlen szobraihoz képest. Nehéz megtalálni az utat a Z-generációhoz, amely számára a hitelesség és a közvetlenség alapfeltétel, mégis nehezen adják át magukat a papíralapú reflexióknak.
A Vasgyúrók novelláival kapcsolatban Nyerges hangsúlyozta: számára a legfontosabb cél, hogy szereplői hús-vér emberi lényekként jelenjenek meg az oldalakon, ne csupán statikus, papírmasé figurákként, akik csak egy-egy ideát képviselnek.
A történetek mélyén húzódó egyik legfontosabb érték a szolidaritás, az egymás iránti figyelem és emberség megőrzése a nehéz időkben.
Ugyanakkor az író nem festett idealizált képet az emberről, kiemelte azt a gondolatát, miszerint az ember eredendően gonosz és rossz. Véleménye szerint az emberi természetben végtelen potenciál rejlik a rosszindulat kifejezésére, és novelláiban gyakran éppen azt a határhelyzetet vizsgálja: mi marad az emberből, ha a civilizációs máz lepereg? Szóba került a szövegek politikai-társadalmi vetülete is. Az író kiemelte, hogy
műveinek egyik központi témája a propaganda, és az a pusztító mód, ahogyan a közéleti narratívák átszivárognak a magánéletbe,
olykor végzetesen megmérgezve az egyéni sorsokat. Részletesen kifejtette, hogyan torzítja el a nyelvünket és a gondolkodásunkat a készen kapott panelekből álló valóságértelmezés. Véleménye szerint a kortárs irodalom egyik legfontosabb feladata éppen az, hogy leleplezze ezeket a mechanizmusokat, és visszaadja a szavak eredeti súlyát a manipulált közbeszéddel szemben. A szerelem témája sem maradhatott ki, Nyerges itt is hozta a tőle megszokott karcos őszinteséget. Bevallotta, hogy számára rendkívül nehéz szerelmi témákról írni, mert úgy érzi, a világirodalom már minden lényegeset elmondott erről.
A legnagyobb veszélyt a giccs és a közhelyek jelentik, ebbe a csapdába a szerelmi költészet (vagy próza) pillanatok alatt belesétálhat,
ha nem kezelik kellő távolságtartással. Ennek illusztrálására olvasta fel a Kamaszok című novelláját, amely húsbavágóan mutatja be az érzelmi fellángolások és a rideg valóság találkozását. Az író emlékezetes summázata szerint: „A rózsaszín ködnek része az utcán lévő szar is.” Ez a kijelentés nem a romantika cinikus lerombolásáról szól, hanem a hitelesség kereséséről. Arról a felismerésről, hogy a szerelem nem egy steril, Instagram-kompatibilis állapot, hanem egy kaotikus, olykor piszkos és fájdalmas emberi tapasztalás, amelyet csak a maga teljességében, az árnyoldalaival együtt érdemes megírni.
A beszélgetés végére a Kölcsey Art Café közönsége egy olyan írói portrét kapott, amely mentes minden felesleges pátosztól. Nyerges Gábor Ádám nem bölcs megmondóemberként, hanem egy kérdező, kereső alkotóként foglalt helyet a pódiumon, aki ugyanolyan értetlenül és kíváncsian áll a világ furcsaságai előtt, mint az olvasói. A Vágott Méret ismét bizonyította, hogy
Debrecenben igenis van még igény a mély, néha kényelmetlen, de mindig őszinte irodalmi párbeszédre.
A kávézóból kilépve a hűvös éjszakába még sokáig ott lebegett a beszélgetés visszhangja: a rózsaszín köd talán elszáll, de a jól megírt mondatok és az őszinte szavak velünk maradnak.
Vágott méret #12, Debrecen, Kölcsey Café & Rooftop Bar, 2026. február 26.
A fotókat Pótor Barnabás készítette.
